Újvári Ildikó, a kolozsvári Szabadság napilap főszerkesztője interjút készített velem a következő nagy projektemről “Könyvtárat álmodni és tervezni Hawaiiból Magyarfenesre” címmel.
A cikket erre a linkre kattintva lehet elolvasni: http://szabadsag.ro/-/konyvtarat-almodni-es-tervezni-hawaiibol-magyarfenesre
Részlet a cikkből:
..."
„Ment-e a könyvek által a világ elébb?” – tette fel a kérdést Vörösmarty Mihály már 1844-ben (Gondolatok a könyvtárban), és ezt ma is kérdezhetnénk, meg vívódhatnánk a válaszokon. A statisztikák és „előrejelzések” a nyomtatott könyv, az újság és az olvasás végnapjait jósolják folyton, százas nagyságrendű magánkönyvtárakat számolnak fel (vagyis dobnak ki a kukába) az örökösök, mert nekik már nem kell, nincs is hely a korszerű lakásban könyvespolcra. A papír lapozása meg fárasztó, időigényes, nem divat – mondanák. Ennek ellenére László R. Juditnak mégis az az ötlete támadt – mégpedig a távoli Hawaii-szigeteken, ahol már több mint egy évtizede él, de rendszeresen hazajár szülőfalujába, Magyarfenesre –, hogy igenis közkönyvtárat létesít.
– A világ másik végéről kellett hazajönnöd, hogy úgy érezd, lakóhelyednek szüksége van könyvtárra, illetve lehetne is egy könyvtára. Hogyan és honnan jött az ötlet?
Éveken keresztül utazni a világ egyik oldaláról a másikra sok olyan tényt, dolgot enged láttatni, amire különben nem lenne lehetőségünk. Mesélni szoktam, hogy a Föld másik oldalán élni 180 fokos változást hoz az ember életében, és ez nemcsak földrajzilag értendő, hanem életszemlélet terén is. A világra való rálátás kitágul, és sok esetben meg is fordul.
Emlékszem Magyarfenesen töltött éveimre, gyerekkoromra, mennyire boldogan éltünk ott, a világtól elzártan, látszólag gondtalanul. Pedig a kommunista korszak idején csak a falu határáig láthattunk el, és a 25 km-re levő Kolozsvár városába való utazás is felért számunkra egy világ körüli úttal. A falunak volt egy kis könyvtára, kétszekrénnyi könyv. Akkoriban óriásinak láttam azt a két üveges szekrényt, és úgy tűnt, hogy a világ tudása benne van. Minden csütörtök este nyitott, kerek egy óra hosszat, és Török Lenke tanító néni volt a könyvtáros. Imádtam Lenke tanító nénit, ezért gyakran jártam oda. Nagyapámnak is kellett könyveket kivennem, főleg a téli hónapokban, amikor nem volt mezei munka. Gyanítom, hogy nagyapám már kiolvasta az egész könyvtárat az évek során, de újra és újra elküldött valami újabb olvasnivalóért. Nagyapám nagy bajszú parasztember volt, egész életét állattartással, földműveléssel töltötte, és a téli szabadidejét az olvasás egészítette ki. A könyvtárból kölcsönzött könyvet az asztalfiókban tartotta, semmi más nem volt ott csak a „buksza”, némi aprópénzzel. Miután ellátta az állatokat és megvacsorázott, elővette az Igazságot, az újságot, leterítette a viaszosvászon abroszra, amin még maradhatott némi zsírfolt a vacsorából, és csak azután nyitotta ki a könyvet, amiben a könyvjelző szintén az Igazságból leszakított papírszelet volt. És amikor elkezdett olvasni, le-fel mozgott a hosszú bajsza, mintha rágcsálta volna a szavakat. Nagyon mulatságosnak találtam gyerekként.
A könyvtár jelenti a megállást, a megpihenést és a kikapcsolást számomra ebben a pillanatban. Aki úgy érzi, hogy ennek az eszeveszett rohanásnak nem lesz jó vége, annak itt a helye, a nagybetűs Könyvtárban.
– Van már elképzelésed arról, miként valósítod meg, hogyan fog történni a kivitelezése? Értem ezalatt a könyvgyűjtést, helyiség kialakítását, működtetését, fenntartását – mindazt, ami ezzel jár.
Konkrétan a könyvtárra az idén tavasszal gondoltam legelőször. Azt, hogy melyik pillanatban pattant ki az ötlet a fejemből, nem tudnám megmondani, de azt tudom, hogy mélységesen megbotránkoztatott, hogy Amerikában szobrokat döntöttek, könyveket égettek és kulturális, művészi értékeket gyaláztak meg. Mélységesen megbotránkoztatott az a hangulatkeltés, miszerint kötelezően gyűlölnünk kellene egymást bőrszín, nem, nemzetiségi hovatartozás miatt. Szégyen, hogy a hatalom ebből a gyűlöletből táplálkozik, és fájdalmas, hogy az emberiség nem ébred rá erre. Ezek a kritikus pillanatok indították el bennem azt a folyamatot, hogy szerény lehetőségeimhez mérten megpróbáljak tenni valamit. Hiszem, hogy át kell menteni a könyveket az utókornak, megőrizni és továbbadni a következő generációknak. Hogy nekik kelleni fog-e vagy sem, azt nem tudjuk, az már nem a mi feladatunk.
Legelőször arra gondoltam, hogy valami nagyon bonyolult dolog lesz különböző civil szervezeteket, könyvtárakat felkutatni, akik majd juttatnak nekünk néhány könyvet. Nagy meglepetésemre nem is kellett ennyire messze mennem. Kolozsváron nagyon sok könyv kerül kidobásra, vagy azért, mert költöznek az emberek és nem tudják külföldre cipelni szeretett könyveiket, vagy azért, mert öreg könyvtárakat kell felszámolniuk, miután a szülők, nagyszülők eltávoznak a földi világból.
Amint elterjedt a híre, hogy Magyarfenesen könyvtárat alapítunk, beindultak a telefonhívások, nagy örömmel adományoztak könyveket, hogy legalább ne a szemétbe kerüljenek, és valaki még hasznát vehesse.
Persze az akadályok is növekedtek, amint a tervemet nyilvánosságra hoztam. Az előzmény az, hogy én alapítottam egy kulturális egyesületet „Asociaţia Pacific” néven, ami megadja a jogi kereteket a projekthez. A tordaszentlászlói önkormányzat pozitívan áll hozzá ugyan, csak éppen nincs helyiség erre a célra. A falusi kultúrház a polgármester elmondása szerint már teljesen foglalt. Millió megoldandó problémája mellett nem biztos, hogy az én ötletem a legfontosabb. De nem olyan fából faragtak, mint aki egy ilyen akadály miatt megtorpan. Ha nincs hely a közösségi házakban, akkor majd létrehozunk magánhelyiséget. Mindig csak az első lépésre koncentrálok, nem aggódom most azon, hogy majd ki lesz a könyvtáros, vagy honnan lesz pénz polcokra. Minden a maga idejében.
Tehát a gyűjtés elkezdődött. Beindult egy Facebook-oldal is, ahol követni lehet a megalakuló könyvtár minden lépését, és az adományozók láthatják majd drága kincsüket, amitől meg kellett válniuk. Erre az első gyűjtési folyamatra egy évet szánok, ameddig akkora mennyiség halmozódik fel, hogy elkezdjük katalogizálni a könyveket. " ...
